5. fejezet - Mi a baj, Jade?

Most éppen itt ülök a szálláson a szobámban, és fogom a fejem, hogy milyen átkozottul szerencsétlen vagyok. Ugyanis egy darabig nem is mehetek vízbe, mert kibicsaklott a bokám ami iszonyatosan fáj. A felállás a következő volt. Niall elvitt arra a bizonyos helyre, ami egy hegy volt, ahonnan szinte az egész tengert beláttuk. Tényleg nagyon gyönyörű volt a tenger... Na meg Niall is. Éppen jöttünk volna le a hegyről, amikor szinte az utolsó két-három lépésnél Niall megfogta a derekamat, hogy lesegítsen, én meg erre annyira zavarba jöttem, amire Niall sem számított. Kicsúsztam a kezéből és leestem. Égtem, mint a rongy. De mindenben van valami jó... Ebbe mi is? Ja! Niall a szállásig a kezében vitt. Mondhatnám, hogy megérte, de nem. Tiszta gáz vagyok... Liam ellátott és megdicsért milyen béna vagyok. Erre magamtól is rájöttem. Mindegy.

Tehát most este van, ezért hamarabb megyek aludni. Ez is egy übermenő megmoccanásom lesz. 8-kor ágyban. Éljen. Már épp nagy nehezen elhelyezkedtem az ágyban, amikor hallom, hogy nyílik az ajtóm. Liam botorkált be, és ült le az ágyamra. Ezt kínos csend követte, amit én törtem meg.

- Ööö, miért jöttél? - néztem rá.
- Hogy megnézzem jól vagy e.
- És mire jutottál? - kérdeztem viccesen.
- Hát, hogy nem is ezért jöttem. - nézett a szemembe.
- Akkor miért? - lepődtem meg.

Ekkor beavatott. A felállás a fejében a következő volt. Észrevette, hogy nincs Niall a helyén, majd azt is, hogy én sem, és azt is, hogy Niall hozott a szállásra a karjaiban. Ráadásul ismer is egy pár éve, és tudja, hogy Niall az esetem. Nem is kicsit. Majd ezernyi kérdést tett fel, ami nem kicsit volt zavarba ejtő, ráadásul nem tudtam összefüggően hazudni. Így össze-vissza makogtam, majd megmondtam, hogy inkább erre nem mondok semmit.

- Jade, még csak 16 éves vagy. - sóhajtott Liam.
- Hahh! Amikor te ilyen idős voltál konkrétan rib*nc szálló volt a házunk, ha anya nem volt otthon! - vágtam rá.
- Na... Ez azért túlzás. - sütötte le a szemét.
- Nem, nem az! Neked már nagyon sok barátnőd volt addigra, nekem meg itt játszod a makulátlan testvért. - néztem rá megvetően. - Majd szólok ha apakomplekszusom van, de most nincs.
- Jól van, csak féltelek, de igazad van. - adta meg magát. - De ugye anya nem tud ezekről... - erre csak nevetni tudtam, és belebokszoltam a vállába.

Kiment, otthagyott megint egyedül. Fogalmam sem volt róla, hogy tulajdonképpen én bejövök e Niallnek. Lehet, hogy csak paranoiás vagyok. Lehet. Viszont ahogy egyre többet beszélgetünk egyre jobban kezdem megszeretni. Kellett az agyamnak ezek után a friss levegő, ezért nagy fájdalmak árán, kikászálodtam az ágyból, ugráltam egylábon egy darabig, majd óvatosan ráálltam. Semmit nem érnek azok a fájdalom csillapítók!

Óvatosan lépkedtem, nehogy valaki meghalljon. Az kéne még csak! Lopakodva elérkeztem a bejárathoz, majd lenyomtam a kilincset. Kis nyikorgó hangot adott ki az ajtó, de ebben a nagy csendben ez is fülsükatítőnek hatott. Végre kijutottam, drámaian beleszippantottam a levegőbe, ahogyan a filmekben szokták, de ez nem sült el jól, mert ez az óriási levegő vétel miatt beszippantottam valamit(?) és egy hatalmasat tüsszentettem. Ennek hatására elvesztettem az egyensúlyomat, és elestem, rá a fájós lábamra. Auucs.

Ahogy leporoltam magamat halk beszélgetésre lettem figyelmes. Egy nő meg egy férfi. Négykézláb odalopakodtam a hang forrásához, mert majd szétvetett a kíváncsiság, hogy vajon kik lehetnek azok. Mikor közelebb értem hátamat nekitámasztottam a falnak és úgy füleltem. Rögtön felismertem a férfi hangját. Niall. Egy nővel beszélget Niall, aki nem én vagyok! Hirtelen sírhatnékom támadt, mert bár nem a barátom, de nagyon megszerettem. És már kezdtem komolyan gondolni vele a dolgokat, de Liamnek van igaza. Mint mindig. Jobb ha várok még ezzel a dologgal. Jobb ha nem csalódok még ilyen életkorban ekkorát. Biztos nem bírnám ki. Gyorsan kilestem, hogy megnézzem magamnak a lányt. Hát igen. Kár volt. Felháborítóan gyönyörű mosolyát vetette Niallre, és egyszer mikor nevetett, akkor egyik kezét rátette Niall vállára. Nagyon szép lány volt. Napbarnnított bőre van, és látszik, hogy helyi lakos. Nem bírtam tovább nézni őket, megfordultam, négykézláb elmentem az ajtóig, felálltam, és nem érdekelt a fájdalom, csak arra koncentráltam, hogy ne sírjam el magamat.

Mikor felértem a szobámba csak levágtam magamat az ágyamra, és álomba sírtam magamat.

*Másnap*

Reggelre homályos tekintettel ébredtem, enyhén feldagadt szemekkel. Igazából fogalmam sem volt, hogy tulajdonképpen hogy eshetett ez ilyen rosszul, de rosszul esett, mert a jeleiből azt szűrtem le, hogy szeret. De nem! Ahh, mindegy. Eleget foglalkoztam vele az este és az éjjel.

Lent az étkezőben szokás szerint Niallt találtam, aki előszerettel falja fel a hűtő egész tartalmát. Ez a tény megmosolyogtatott volna, ha(!) nem találkozgatna más nőkkel. Így csak felnyúltam a polcra a müzliért, tányérért, tejért, összeöntöttem, és nem érdekelt, hogy hideg, úgy kezdtem el kedvetlenül enni. Niall furcsán méregett majd hallatott egy "Jó reggelt-et", én pedig visszamorogtam egy sziát neki.

- Valami baj van, Jade? - kérdezte mosolyogva. Ez a mosoly egy ideig nagy hatással volt rám, de észbe kaptam és levettem róla szememet.
- Nincs. - vágtam oda szárazon.
- Akkor jó. - könnyebült meg. A fiúk olyan vakok tudnak lenni! - Van kedved velem eljönni körülnézni a városban? - és már megint az az orbit reklám mosoly. Nem igaz! Összeszedtem minden erőmet, és ellenállásomat ellene.
- Nincs. - álltam fel, és úgy döntöttem, hogy a szobámban folytatom a reggelimet. Semmire nem néztem vissza. Mielőtt még beléptem volna a szobámba, hallottam, hogy jön utánam nagy lábaival.

- Mi a baj, Jade? - kérdezte értetlenül, de én rávágtam az ajtót. - Hé, Jade! Mi történt veled? - dörömbölt az ajtómon.
- Mit érdekel az téged? Menny és találkozz a helyi barátnőiddel. - vágtam rá, rázártam az ajtót, és ráugrottam az ágyamra, hogy fejemre vegyem a párnát.