Reggel álmosan, kisírt karikás szemekkel ébredtem. Nagyszerű. Egész este azon katogott az agyam, hogy vajon van e alapja a vádjaimnak. Lehet, hogy csak nem is tudom... Olyan bizonytalan vagyok ezzel kapcsolatban.Akkor is minden ellene szól!
Komótosan kikászálódtam az ágyamból és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Felöltöztem megfésülködtem, kisminkeltem magamat, hogy ne nézzek ki kritikán alulian. Mikor kész lettem, kettő dolog miatt sóhajtottam egy óriásit. Az egyik, hogy úgy nézek ki, mint aki a pincében napozott. A másik, hogyha kilépek az ajtón akármikor találkozhatok Niallel... Mondjuk ez logikus, mert jelenleg együtt lakunk!
Mindegy, egy ideig hezitáltam, de végül is győzött az éhségem. Mint egy detektív filmben résnyire kinyitottam az ajtót, körülnéztem, hogy tiszta e a levegő, és mint a villám úgy rohantam le a konyhába.
- És bebizonyosodott, hogy van aki gyorsabb, mint a fény. - nevetett a konyhában Louis.
- Neked is jóreggelt. - néztem rá morcosan. Elindultam a hűtő felé, de Louis rámotatott a gáztűzhelyre, hogy csinált rántottát így én is abból szedtem.
- Na mi van köztetek Niallel. - húzogatta a szemöldökét.
- Most éppen eszek.
- Látom. - bólintottam és nyomtam még egy adag ketchupot a rántottára.
- Dúl a love, mi? - mosolygott rám.
- Nem dúl semmi, főleg nem a love. - forgattam szemeimet.
- Fasírt van köztetek? - elkezdtem nevetni.
- Ez buzis volt. - sóhajtott.
- Ti se tudjátok, hogy mi a jó nektek.
- Jól van, nem mindenkinek van olyan tökéletes párkapcsolata, mint egyeseknek. - néztem rá, mire ő csak hitetlenül rázta a fejét.
*Este*
Ma egész nap mindenki árgus szemekkel figyelt minket. Kerültük egész nap egymást, legalábbis én őt. Viszont az a furcsa, hogy állítólag neki is rossz kedve van. A szobám, mint egy beteglátogató; mindenki egyesével jött be megkérdezni, hogy mi a baj. A válasz mindig ugyan az volt: Semmi.
Éppen belevoltam merülve a kezemben tartott regénybe amikor kopognak az ajtómon. "Csak ne ő legyen" - gondoltam. Odamentem az ajtóhoz.
- Ki az? - kérdeztem.
- Nem bújkálhatsz előlem egész nyáron! - mondta felháborodova egy ismerős hang.
- Azt csinálok amit akarok!
- Gyere ki!
- Nem!
- Gyerekes vagy!
- Igen, sajnálom, tudom, hogy neked az érett kreolbőrű nők az eseteid.
- Nem tudsz te semmit!
- És az eszedbe se jutott, hogy nem is akarok?
- Jadeee!
- Ajj. - lenyomtam a kilincset és szemtől szembe, remegő nyomorral és lábbal álltam előtte.
- Na gyere. - küldött felém egy biztató mosolyt, de én csak elkaptam a tekintetem. Elindultam előre. Vezetett lefelé a lépcsőn; én szinte minden második másodpercben úgy döntöttem, hogy vissza rohanok a szobámba, de nem tettem, illetve nem tudtam, mert egy erős kéz még mindig rá volt kulcsolódva a kezemre.
- Miért nem akarsz velem beszélni? - tért a lényegre.
- Mert nem érdekel amit mondasz? - vágtam vissza.
- Te láttál valamit, ami nem az volt aminek hiszed, és már nem is vagy hajlandó velem szóbaállni?
- Még te vagy felháborodva?
- Jade.. - fogta meg mind két kezem és előrelépett egyet. Hirtelen görcsbe rándult a gyomrom és nem tudtam mit mondani. - Ő a volt barátnőm. Csak pár hónapig voltunk együtt, de azután rájöttünk, hogy... Hogy nem megy és kész. - nézett mélyen a szemembe.
- Miért higgyek neked? - szólaltam meg végül, számomra is ismeretlen vékony hangon.
- Miért ne? - mosolyodott el. Ekkor elkezdett felém dölni.. Valamilyen szándékkal.. Ami nem az, hogy elaludta a nyakát.. Jajj. Már majdnem össze ért a szánk amikor egy hang a hátunk mögül megszólalt.
- Remélem nem zavartam meg semmit, de épp téged kerestelek Niall. - nézett csakis Niallre Niall volt barátnője! - Elrabolhatom egy percre?.. Vagy órára? - kacsintott Niallre.
- Persze. - vágtam rá és szó nélkül sarkon fordultam és ott hagytam őket.