3. fejezet - Van kedved sétálni?

A vasárnapom csak abból állt, hogy eldöntsem, melyik ruhákat vigyem el. Mert igaz, hogy 2 hónapra sok ruha kell, de nekem annál is több van, mivel minden alkalomra (szülinap, névnap, stb...) azt kérek, ezért 16 év alatt össze gyűlt egy pár... Liam este mondta, hogy reggel megy a gépünk, meg amúgy is korábban kell 2 órával elindulni, úgyhogy feküdjek le időben. Áh, dehogy, kicsit se volt megalázó... Szerintem Liam néha tényleg elveti a súlykot velem kapcsolatban. Akkor is így viselkedett velem, mikor 10 éves voltam... Hagyjuk.

Ma hétfő van, reggel 5 óra, és én indulásra készen állok. Ez kész őrület. Ez még a tegnaphoz tartozó időpont... Ááá. Liam fél óra múlva itt lesz értem, ezért gondoltam felnézek a netre. Nem, nem vagyok netfüggő... Na, jóóó, csak egy kicsit.

Mikor felléptem twiterre láttam, hogy nagyon sok új ember bekövetett, akiket életemben nem láttam. Biztosan azért, mert a banda tagjai bekövettek. Tiszta sztárnak érzem magamat...

- Gyere Jade, elmegy a repülő! - ordított fel Liam.
- Nem hinném, mert addig van még 3 óra! - kaptam fel a cuccaimat, ami nem kevés volt. - Esetleg nem gondolod, hogy segítened kéne? - kiabáltam le neki. Válaszul csak dörömbölést kaptam a lépcsőn, és már ott is termett. 4 bőröndöm volt, 3-at ő vitt, 1-et pedig én.
- Csak ennyi? - nézett le rám szórakozottan.
- Tudom, tudom... Ennyi bőrönd volt összesen itthon. - válaszoltam. - De ha nem indulsz el most rögtön, akkor tudoood, lekéssük a buszt. - nevettem.
- Hogy te busszal mész? Akkor ott találkozunk, mert én repülővel megyek. - indult lefelé a cuccaimmal.

Ahogy mentem lefele a lépcsőn, az utolsó 3 lépcsőfoknál összegabajodott a lábam, ezért elestem.

- Ez is csak te lehetsz. - jött oda hozzám Liam. - Jól vagy? - fordította komolyra a szót.
- Persze, menjünk mááár! - keltem fel, és mentem előre. Kicsit sántikáltam, de sikeresen beszálltam az autóba.

*

Már a repülőn vagyunk, és drámaian nézem a felhőket. Hogy ezt, hogy kell? Valami zenét beteszel a fejedbe, és ahogy a filmekben szokás megváltó gondolatokkal nézed a felhőket. Ezzel csak annyi volt a gond, hogy még nem voltak megváltó gondolataim, és Liam is állandóan magyarázott valamiről, amire nem tudtam odafigyelni, mert... Mert nem érdekelt!

- Tudsz valamit apáról? - vágtam közbe.
- Csak annyit, hogy boldogan édegél az új családjával. - fintorgott.
- És most, hogy híres lettél nem keresett meg, hogy dobd meg egy kis pénzzel? - vontam fel a szemöldökömet.
- Szerintem fel sem ismert. - nevetett. Nevettem  vele, de egy kis idő után mindkettőnknek leesett ezeknek a szavaknak a súlya, és elkomorodtunk.
- Ne szomorkodj miatta! - böktem meg a vállat. - Ha ez vigasztal engem sem ismert volna fel. - néztem mélyen a szemébe.

Szerencsére sikerült találnunk másik témát, ami oldotta a kialakult komor hangulatot.

- Te Jadei...
- Na, jól kezdődik. - mosolyogtam rá.
- Mi lesz, ha eltelik a nyár? Te mész vissza Hawaiiról, és mész suliba, én meg megint egyedül maradok?
- Ott vannak a fiúk...
- Tudom, de...
- De? Most örüljünk annak, hogy együtt vagyunk, aztán van egy egész nyarunk, hogy kitaláljuk. - kacsintottam.
- De nem akarok egyedül maradni. - nézett rám szomorúan.
- Nem lehet, hogy mostanában egy kicsit sok telenovellát néztél?
- Mivellát? - nézett rám kifejezéstelen arccal.
- Azok a romantikus sz*rok, amiket a nagyi nézett anno'. - forgattam a szememet, de láttam, hogy nem érti, így legyintettem egyett, és néztem ki az ablakon. A látvány elragadó volt. Címe: A FEHÉRSÉG. Csupa nagy betűvel.

**

A "sztyuárdesz" ébresztett mindkettőnket, és utolsóként botorkáltunk le. Lent már várt minket az egész banda.

- Milyen nyomorék fejetek van. - mondta Zayn.
- Jól köszi, te? - vágtam rá, amin a többiek csak nevettek.
- Üdv Huvujjjon! - ölelt át kettőnket egyszerre Louis, és megajándékozott minket egy orbit reklám mosollyal.
- M-mehet-tünk? - kérdeztem szaggatottan a levegőhiányom miatt.
- Persze. - engedett el minket Louis, és odafutott a... Én limuzinnak nevezném a nagysága miatt, de nem akarok laikus lenni. Szóval az autóhoz.
- Ez mit szívott? - kérdeztem furán.
- Csak sokat ivott abból a répás ananászos cukros hawaii valamiből. - mondta megviselt arccal Harry. Csak bólintottam, és elindultunk Louis után.

Beszálltunk a kocsi hátuljába, ahol már Louis vigyorogva, izgatottan ült. Ez kész... Majd azért én is megkóstolom azt a löttyöt. A kocsiban egymással szemben voltunk. Én ültem szemben a menetiránnyal a sarokban, mellettem Liam. Szemben velem Niall(!), mellette Harry, mellette Zayn, és végül a hiperaktív a sarokban.

A fiúk valami olyasmiről beszéltek, hogy Hawaiion megkérték őket, hogy adjanak koncertet.

- Nem fogunk. - jelentette ki Niall.
- Miért?- kérdeztem.
- Mert elvileg szabadságon vagyunk, nem tudom, hogy nálad ez a szó mit jelent, de nálunk azt, hogy nem adunk koncertet. - förmedt rám Harry.
- Hééé. Álljál le! Csak kérdezte. - védett meg Liam. Én lesütöttem a szemem, és már nem is figyeltem oda, hogy mit beszélnek.

Egyszer csak egy mobil repült az ölembe szemből. Felnéztem, és Niall mosolygott rám. Azt tátogta, hogy "olvasd el". Elhúztam a hüvelykujjamat a képernyő alján, és feloldotótt. Egy üzenet állt ott.

"Téged ilyen könnyen meg lehet bántani? :)"

Kicsit elmosolyodtam, de a többiek nem rám figyeltek... Szerencsére. Gyorsan visszaadtam neki.

"Megeshet. :D"

És visszahajítottam neki. Mikor elolvasta, csak mosolygott.

- Mit nézel Niall? - kérdezte Zayn.
- Híreket rólunk. Mennyi mindent tudok meg saját magamról... - nézte tovább a képernyőt. Ja, hogy ő ilyen könnyen tud hazudni? Nekem mindig az arcomra ki van írva minden.

***

Most itt ülök a szobámban, és bámulok körbe. Hogy lehetek ilyen szerencsés? Én még ilyenről álmodni sem merek! Hihetetlen egy hely. Mindenkinek külön szobája van... Nem úgy, mint amilyen szállásokon én voltam, hogy az összes családtag egy szobába volt zsúfolva. Wáá. Iszonyatosan örülök.

Éppen az egyik fölsőmet hajtogattam újra, amikor kopogtam az ajtómon.

- Nem bírsz nélkülem élni, Liam? - kérdeztem nevetve.
- Niall vagyok. - hirtelen lefagytam. Mit kereshet itt? Ő. Miért áll velem szóba? Miért érdekelte, hogy könnyen megsérdtődök e? Furcsa...
- Gy-gyere be. - dadogtam, ő pedig bejött. Lassan odasétált hozzám az ágyra, és leült mellém.
- Szép poló. - biccentett, én meg gyorsan felálltam, és beraktam a szekrénybe. Visszaültem, és hirtelen mozdulattal becsuktam a bőröndöm fedelét.
- Miért jöttél? - tettem fel a kérdést "mellékesen".
- A többiek elaludtak, és feljöttem megnézni, hogy hogy vagy. - húzta felháborítóan szép mosolyra a száját. Én csak egy "ühümm"-öt válaszoltam, és a zoknimat kezdtem el nézni. Mitől lett ilyen retkes? Lehet, hogy a cipőm befogta... Mindegy.
- Van kedved sétálni? - nézett mélyen a szemembe, én meg hirtelen felnéztem rá, és kikerekedett szemekkel, amolyan "ez most komoly?" stílusban meredtem rá. Mikor továbbra is felvont szemöldökkel nézett, válaszra várva, bólintottam.
- Van. - ütöttem le a fejemet, mire ő boldogan elmosolyodott.